Információk az iskolánkról
Az Agyagosszergényi Tagiskola alsó tagozatos tanulói a családtagok és a falu lakosságának segítségével a hulladékgyűjtés alkalmával 10 420 kg papírhulladékot és 7 280 kg lemezhulladékot gyűjtöttek össze.
A 26 kisdiák nevében hálásan köszönjük a szülők, családtagok, gyermekek és Agyagosszergény Község Önkormányzatának, a termelőszövetkezetnek, valamint a falu segítőkész lakóinak a fáradozását!
Ezzel az összefogással környezetünk megóvásáért is sokat tettünk, a gyermekek és felnőttek együttműködő képességét is fejlesztettük, megtapasztalhatták az együtt végzett sikeres munka örömét, s emellett jelentős bevételünk is lett.
A bevételből technikai eszközöket vásárolunk iskolánk számára, a bérletes színházi előadások útiköltségét és a levelezős tanulmányi versenyek nevezési díját is fedezzük.
Tavasszal a tanulmányi kiránduláson kívül egy élménydús jutalomkiránduláson is részt vehetnek tanulóink.
Az eddigiekhez hasonlóan beszerezzük az iskolai játszóházak kellékeit, a vetélkedők jutalmazását is e keretből valósítjuk meg.
A felső tagozatos volt diákjaink, akik önzetlenül segítettek, ingyenesen jöhetnek a februári farsangi bálunkra.
A továbbiakban is számítunk valamennyiük hatékony együttműködésére:
Hadarics Ildikó osztályfőnök
Németh Rozália tagintézmény-vezető
Agyagosszergény, Kossuth u. 16
Tel:(99) 544-130
Fax: (99) 544-130
Email:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.